Eljött ama isteni fényességbe burkolodzó nap mikoris megpróbálom megosztani a kábelrengetegen keresztül mindazt ami a világmindenséget megváltó titok kulcsa lehet.
a)Mai nap felmerült bennem az a kérdés hogy létezik-e az hogy a legnagyobb szürrealizmus a realizmus. (azaz a valóság)Ezt az állítást talán van is ami bizonyítja: de nem az én feladatom hogy terjesszem az igét
b)Szóval ülök a héven kora reggel és és bámulok bele az emberiség arcába. Régi emlékek árasztják el agytekervényeim végtelenségét,és felderengnek azok az idők mikor még láttam a fényt az alagút végén, vagy tán még az alagút se létezett...(naiv gyermekkor volt az)
Roszérzés kerít hatalmába.Mostanában csak imitálom hogy csinálok valamit, és lehet hogy mégis így járok jobban mert ha tényleg csinálok valamit azt biztos hogy túlbonyolítom. Monthatni csak az alapvető élettani funkcióim müködnek. Közel a cél, lassan megérkezek a helyre ahol heti hat napon keresztül tudattágulhatok. A metróban tömeg, sorbanállás. Szemem üveges, csak a lassan elkúszó oldalfalat figyelem. Reklámok mindenütt. És ottvan ez a grafikai plakátok csúcsalkotása. (ilyen piros alapon undoritó zöld baktéiumokkal) A kálvintéri metró mozgólécsöjéröl bámul az egészséges emberek pofájába és okoz nekik egy egész napon át tartó rossz élményt. Esetenként az emberbenn lévö vírusok fellelkesülnek hogy testvéreik hiresek és ki vannak oda plakátolva és mindenáron elö akarnak törni szerencsétlen utasszállítójukból. borzalmas. énmondom. Éreztem is hogy megmozdult bennem valami -nem nem gyerek és nemis a puszta hányinger fogott el- inkább a gondolat hogy holnap le kéne adni 10 illusztráció vázlatot. a tanárúr szavaival olyat amit csippantanak a néek. De kérdem éÉén tényleg ez kell a nagyközönségnek?
...na mostmár elég legyen! -szólal meg belölem egy hang -a sok közül -ennek eleget tevén most leteszem a pennát...